Hát, nem is tudom... Ha valaki esetleg (nagy-nagy szerencséjére) nem tudná, mi is az a sztrók (stroke), és épp nincs kedve és ideje valamelyik keresőn bepötyögni, annak (és az egyszerűség) kedvéért elárulom: veszettül vacak dolog...

Agyi infarktus, agyi katasztrófa - és számtalan hasonló (és roppant pontos, találó) elnevezése van a bajnak, valamilyen érrendszeri súlyos és hirtelen jelentkező problémát jelöl az ember buksijában. Lehet az vérzés (ezt hívják agyvérzésnek, amikor folytonossági hiány keletkezik az agyat táplálékkal és oxigénnel ellátó erek valamelyikének a falán, és vér kerül a szövetek közé), vagy (ami anyukámmal is történt) érelzáródás. Tényleg olyan, mint egy infarktus, csak nem a szivet teszi tönkre, hanem az agyat... Valami elzárja a vér útját, és a környező szövetek elhalnak...

Na, hát egy ilyennek elég súlyos következményei lehetnek... Ha valakinek szerencséje van és gyorsan kórházba kerül, akkor bízhat abban, hogy idejében megkapja a megfelelő gyógyszert, ami feloldja az elzáródást okozó rögöt és ezzel minimálisra csökkenti az elpusztuló sejtek számát... Merthát nagyon nem mindegy, hány idegsejtednek mondhatsz búcsút... Hozzáértő emberek 3, maximum 6 órára teszik azt az időtartamot, amikor a gyógyszer még igazán eredményesen hathat... szóval nem szabad totojázni és gyorsan mentőt kell hívni.

Szegény anyumnak nem volt ilyen szerencséje...

Szombat reggel apukám beszólt anyu szobájába, hogy akkor kelljen fel készülődni, mindjárt indulnak a telekre, ahogy azt előző este megbeszélték. Erre anyu annyit válaszolt, hogy ő mégsem megy, fáradt, inkább alszik még. Apu nem az a türelmes típus, ha a számára szent telekről van szó, úgyhogy fogta magát és elindult. Szegénykém a trolimegállóból vissza is fordult, mert valami rossz érzése támadt... De aztán mégis kiment, várták a gazai. Aztán az furcsa, kellemetlen érzés nem hagyta nyugodni, többször hívta anyut, de nem vette fel... végül délben hazament.

Ott találta anyut a szobában a földön, látszott, már jó ideje fekhet magatehetetlenül. Kérdezgette, mit segítsen, de anyukám elkezdett vele veszekedni (nekem már csak ilyen kis vehemens anyum van-volt, hogy onnan a szőnyegről is sakkban tudta tartani apukámat), ne merjen senkit se felhívni, se orvost, se mentőt, de legfőképp minket (a lányait) ne. Apu kezdett kétségbe esni egy idő után, kimenekült a konyhába és felhívta nővérkémet. Zsú persze halálra rémült, egyből sejtette apu elbeszélése alapján, hogy ez valószínűleg valami agyvérzésszerű dolog lehet... Taxiba vágta magát és irány haza, anyut kell menteni. Mikor megérkezett, egyből hívta a mentőket. Aztán hívott engem is, én meg elkezdtem készülődni, naív módon megkértem, hogy szóljon ide, ahogy megtudja, melyik kórházba induljak. Ekkor még nem is paráztunk olyan nagyon, gondoltuk, valami enyhébb baj lehet, ha anyu így tud még veszekedni...

Hát, világröhej, de mire kivakartam magam a csipából, lezuhanyoztam, elrendeztem a kutyát, még nem voltak ott a mentők!!! Vártam még egy picit, aztán nem bírtam nyugton maradni a seggemen, elindultam. Nem fogjátok elhinni, de mire odaértem Zuglóba (a 11. kerületből, 7-essel a Móricz Zsigáról át a fél városon), még ott voltak a mentősök a ház előtt... Merthogy szombat délután hiánycikk a szabad mentőautó az nagy budapestcityben, egy halott "ellátása" után tudtak csak elindulni hozzánk... Na mindegy, megemésztettük a dolgot és vártuk a kinyilatkoztatásukat, hogy akkor most hova... Szerencsére nem kellett messzire menni végül, csak az Uzsokiba. Nővérkémet el tudták vinni magukkal, én meg trolira szálltam és repültem (aput otthon hagytuk, hogy majd csak később jöjjön, amikor már pontosan tudjuk, hogy anyu hova kerül).

Innen folytatom